Itt vagyok az első résszel! Köszönöm a 4 feliratkozót, és a komit Lana-nak!
A részek nem tudom, hogy milyen rendszerességgel jönnek, de igyekszem.
Kellemes olvasást!
Xoxo, Katherine
Nyugodtan pakoltam bele a vászon táskámba a franci felszerelésem. Kicsit féltem attól, hogy valami szemüveges francia őrült lesz a tanárom. Persze nem azt mondom, hogy bajom van a szemüvegesekkel, hiszen nekem is kontaklencsém van, csak egy olyan tanárt szeretnék, aki megtud tanítani arra, amit még nem tudok.
A nyelv tanáromról nem tudok semmit, mert anyu intézte, csak annyit, hogy egyetemista. De hány egyetemista srác van Londonban? Kb. 1000.
Lesiettem a lépcsőn, közben a rózsaszín szoknyámat igazgattam. Anya kocsi kulccsal a kezében várt. Ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen, és meg belementem, mert ez örömet okoz neki.
Beültünk az autóba, s elindultunk. A tükörbe hajolva kötöttem fel a szőke hajam. Nem szerettem ha az arcomba lóg, mert csak elvonja a figyelmem.
- Nem is vagy ideges? - érdeklődött felvont szemöldökkel, az édesanyám.
- Nem! Igazából, nyugodt vagyok, hisz egy szemüveges zseni miatt nem aggódom! - magyaráztam, amitől még jobban felvonta a szemöldökét.
- Szemüveges zseni? Kicsim, ez a való világ és nem a Harry Potter. Ian, nem szemüveges, nagyon kedves egy fiú.
- Szóval már össze is haverkodtatok?
- Tudod, hogy ő Rose fia. És ha megismered rájössz, hogy mekkorát tévedsz vele kapcsolatban. Nagyon okos fiatal ember. Ő is az Oxfordra jár, ahova felvételezel.
- Szuper! - mondtam lehangoltan - Anya, merre mész? Tudtommal Rose nem erre lakik.
- Iannak saját háza van, nem soká odaérünk! - na ez nagyon jó! Egy saját házú zseni.
Öt perc utazás után csak ugyan odaértünk. Elég zöld környéknek tűnt; a házak szépek, rendezettek.
Leparkolt anya egy nagy ház előtt. Kert, virágok, emeletes ház...
Mindketten kiszálltunk, én pedig kedvetlenül mentem utána. A tanárom kijött a házából és kinyitotta a kaput. Majd összeestem mikor megláttam. Anya azt kihagyta a beszámolójából, hogy a francia zseni igen jól néz ki. Iannak gyönyörű kék szeme, és barna haja volt. Nem csoda, hogy van barátnője. Igyekeztem minél kevesebbet rá nézni, hiszen barátom van, ám nem nagyon sikerült...
Ian először összehúzott szemöldökkel nézett rám, de aztán kényszerített mosolyra húzta ajkait.
- Ian, ő a lányom, Elizabeth. Ely ő Ian! - kezet fogtunk. Érintése áram ütésként rázott meg. Hamar elkaptuk a kezünket, és igyekeztünk ezt a kínos pillanatot elfelejteni, hisz nem csak ketten voltunk...
- Most már mennem kell, van egy kis dolgom még a korházba, de két óra hossza múlva itt leszek érted.
- Anyu hazatalálok! - mondtam és ez a beszélgetés kezdett kínos lenni.
- Tudom Kincsem, de épp akkor végzek, akkor már mindegy, hogy elviszlek! Legközelebb jöhetsz egyedül! - majd intett, és beült az autóba.
Mikor anya elment, Ian bevezetett a házba, majd intett, hogy kövessem.
A ház belülről még gyönyörűbb volt. Hatalmas előszoba, faragott székek, asztal, drága festmények. Minden annyira drága és gyönyörű volt. Féltem bármihez is hozzá érni, nehogy kárt tegyek benne. Idegesen topogtam a kövön Ian után. Az illata egyszerűen megbolondított. Képzeletbe arcon csaptam magam. Nem szabad ilyeneket gondolnom, barátom van. Igen, Ben. Hát ő minden szempontból az ellentéte volt Ian-nek. Szőke haja volt, és közel sem volt francia zseni.
Ian megállt a lépcső előtt, majd megvárta még utol érem. Elkezett felsétálni a lépcsőn, én pedig követtem, és közben a szoknyámat huzigáltam lejjebb. A lépcső tetején egy újabb szint volt, és minden fal világos mogyoró színre volt festve. Arrébb állt a lépcsőn, hogy feltudjak jönni, majd megindult egy faajtó elé.
Óvatosan kinyitotta az ajtót, majd bevezetett a szobájába. A világos csoki barna szín összhangba volt a éger bútorokkal. Az ajtóval szemben egy ablak volt, mi előtt egy igen nagy íróasztal sorakozott. Jobb oldalt egy kék ágytakaróval letakart bútor volt. A kétszemélyes ágy a szoba 1/3-át elfoglalta. Oldalt sok polc, kép és elektronikai berenezés volt.
- Szóval mivel kezdjük? - egy szék felé bökött, hogy foglaljak helyet - Nyelvtan, szókincs fejlesztés, vagy egyből a felsőfokú vizsga feladataira koncentráljunk? - gyönyörű kék szemét rám elmelte, én meg igyekeztem
nem elpirulni.
- Hát nekem mindegy, hogy mit csinálunk! - de amint kimondtam, rájöttem, hogy hülye vagyok. Bármit csinálni? Mi van ha félre érti? ÁÁ.
- Mivel van két óra hosszánk az lesz a legjobb, ha nekiállunk az első kettőnek, otthon pedig átnézed a vizsga feladatokat! - bólintottam, miközben elővetem a füzetem és a tollam. Felállt és az egyik szekrényhez ment, majd visszajött egy szürke tankönyvvel. Felismertem, mert nekem is volt olyanom. Bár még nem volt alkalmam belenézni, de a borítóját jól ismertem.
Kinyitotta a könyvet, és lapozgatni kezdett. Rábökött egy oldalra.
- Akkor nézzük az igeidőket először! Itt van pár ige, alakítsd át azokat a megadott idő szerint! - bólintottam, majd kattintottam a tollon egyet egyet. Elkezdtem írni az igéket. Mire végeztem egy fél oldal betelt. Gyorsan átfutotta rajta a szemét, de rám nem nézett. Arca kiismerhetettlen volt. Lehajtottam a fejem még ő tovább lapozott.
- Mivel ez egy egyszerű gyerek munka volt, keresek neked egy nehezebbet! - csak lapozott, lapozott és lapozott. Aztán véget ért a könyv. Láttam rajta, hogy próbál türelmes lenni, de mikor visszafordította a könyvet, az igen nagy hangot adott ki. Összerezzentem, majd a kezem az ölembe ejtettem, mikor durván kihúzta a füzetemet alóla. Körmölni kezdett, és nem állt meg csak a harmadik oldal után.
- Csináld meg! A feladat annyi, hogy döntsd el, hogy folyamatos vagy egyszerű múltról van szó, és az alapján egészítsd ki a mondatokat! - hangja mélyebb volt mint szokott. Odahúztam magam a füzetemhez, és írni kezdtem. A feladat nem volt nehéz, de a mondatok szerkezeti felépítése, és az idegen szavak megnehezítették a munkám. A kezem kezdett fáradni a két oldal után, és annyira koncentráltam, hogy szinte a füzetben volt a fejem. Nem szerettem ha néznek gondolkodás közben, bár itt ez elkerülhetetlen volt.
Az összekötött hajam előre szökött, majd a állam kezdte el csikizni. Bal kezemmel felnyúltam és a copf-ot megfogva hátraraktam. Mikor a kezem visszatért az ölembe, láttam, hogy Ian asztalon lévő keze ökölbe volt szorítva, és ujjai szinte fehérek voltak. Oké, talán ezt nem kellene többször csinálnom!
Végeztem a feladattal, ám sajnálatosan láttam, hogy még csak az óra fele telt el. Ian csak bámulta a sorokat, és nem szólt semmit. Megmozdulni is csak lapozásnál mozdult.
Mikor felnézett szeme szikrákat lőtt. Kezdtem félni tőle. Dühösen nézett rám, én pedig igyekeztem nem a szemébe nézni.
- Tökéletes! - fogai között mondta ki eme szavakat, mintha attól félne, hogy ha kinyitja a száját nem tudja majd kontrolálni a dühét.
Igazából fogalmam sem volt róla, hogy mivel érdemeltem ki a haragját. Hisz az órákat elvállalta, anyuval jóban van.
Aprót bólintottam, majd egy picit hátrébb görgettem a széket.
- A maradék időben írj egy fogalmazást!
- Miről? - kérdeztem. Csak ne valami irtó ciki témát, kérlek!
- A nyaradról - felelte.
- De hisz a nyárnak már egy hónapja vége! - mondtam.
- És talán már nem emlékszel rá? A szőke haj zuhatag mögött talán egy fekete lyuk van, ami miatt nem emlékszel semmire? - a szavai elég hangosak voltak ahhoz, hogy normális beszélgetésnek tituláljam.
- Nem! Emlékszem rá! - mondtam, majd írni kezdtem. Tíz perc múlva elegem lett a bámulásából, amit szóvá is tettem.
- Muszáj bámulnod? Nagyon zavaró! - mondtam neki, és egy kicsit oldalra döntöttem a fejem.
- Azt hiszed, hogy a nyelv vizsgán nem fognak? - kérdezte, és ekkor jöttem rá, hogy hiába is veszekednék, mindig az övé lenne az utolsó szó. Sóhajtva visszafordultam és felelevenítettem a nyaram. Egy meleg hónap Californiában, kettő hét Francia országban és a maradék idő itthon a barátokkal és anyával.
Oly jó lett volna még visszamenni az időben és öröknek tűnő pillanatokat átélni Amerikába.
Ám közeleg a vizsga időpontja és nem szabad meghátrálni. Ian felállt a székéből és idegesen járkálni kezdett. Komolyan, mitől ideges? Nem kellett sok perc, visszatért és ismét oldalról nézte a munkálataimat.
Munkám abbahagytam mikor idegesen felpattant, és ordibálni kezdett.
- Ezt nem hiszem el! Hogy lehet valaki ennyire béna? - nagy szemekkel néztem rá - A legnehezebb feladatot is hibátlanul megcsinálod, de nem tudsz leírni egy nyamvadt szót helyesen?! Mégis mekkora zseninek kell ehhez lenni? S-O-R-T-I-R!!! Hidd el nem nehéz leírni. Erre te mit írsz? Sortit? Komolyan?
Tudod az ilyen apró hibák miatt nem lesz meg a felsőfokúd! Mert sietsz és nem koncentrálsz!! - még mindig ordított. Fejem lehajtottam, és úgy nézhettünk ki mint egy kölyökkutya és egy ordibáló, de sexi gazda.
Kellett neki pár perc mire abbahagyta, majd mondta, hogy 15 percem van befejezni, és kezdjek neki!
Kezdett nagyon elegem lenni ebből az egészből. Ezért elkezd ordítani? Rose fia önkontroll problémákkal küzd!
Idő előtt kettő perccel elégedettem dőltem hátra. Felvont szemöldökkel nézett rám, majd elém tolt egy igen vastag papír stócot és közölte, hogy szerdára legyen kész. Végül is ma csak hétfő van...
Válaszra nyitottam a számat ám egy autó megállt a kapu előtt. Anya időben jött. Összeszedtem a cuccom, majd megköszöntem az órát, és elindultam le a lépcsőn. Szorosan a nyomomba jött. Az utolsó lépcsőfokot is elhagytam, mikor egy kezet éreztem meg a csuklómon.
Hátrafordultam, de másra nem volt időm, ugyanis Ian a falnak nyomott, és megcsókolt. Ajkait az enyémeknek nyomta, és a szám magától mozdult. Az agyam kiabálta, hogy ne tegyem, de már késő volt. Oly mohón mégis érzékien csókolt, hogy minden tagom beleremegett. Egyik kezét a derekamra rakta még a másikat az állam alá tette. Csókunkat a duda hangja szakította meg. Gyorsan elváltunk egymástól, majd siettem a kijárat felé. Rendbe raktam magam, nehogy bármi is kitudódjon. Köszöntem és pár másodperc múlva már az autóban ültem.
Ajkaim a csókoktól még mindig bizseregtek. És az utcát elhagyva rájötem, hogy megcsaltam a barátomat, és igen közel álltam ahhoz, hogy beleszeressek másba...
