02. Az esti buli

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam részt nyár óta, de a gimi teljesen kikészít...Na szóval itt vagyok a második résszel, és szeretném megköszönni, a 4 rendszerest és a komikat, valamint az oldal megjelenítéseket! Remélem, hogy a többi részek is ilyen sikeresek lesznek!
Kellemes olvasást!
Xoxo, Katherine

Bear

A szobámba fel-alá járkáltam és majd szétvetett az ideg. Hogy lehettem ekkora hülye? Megcsókolni a tanáromat? ÁÁÁ! De az igazság az volt, hogy nem amiatt voltam ideges, hanem mert cseppet sem éreztem bűntudatot, mert megtettem. Az ajtón kisebb dörömbölést hallottam, és gondolkodás nélkül kinyitottam. Bear, a berni pásztor kutyám; akár egy uralkodó kecsesen, farkát a magasba tartva foglalta el a számára kialakított sarkot. Három éves lesz az idén, de már a születése után kinézte magának a sarkot, így kutya kedveltté kellett tenni. Kapott labdákat, puha alvó helyet. Tudta, hogy ő a család szeme-fénye és ezt kihasználva úgy járt-kelt, ahogy óhajtotta. Mivel a kutya ajtót kinőtte, félévesen, és utána ugyan próbálkozott bejönni rajta, de mindig beszorult; kénytelenek voltunk megszüntetni. Bear viszonylag nyugodtan viselte azt, hogy össze-vissza rohangálok, és időnként a falhoz dobok valamit. Mivel nem bírtam, hogy senkinek nem mondhatom el a történteket, így felhívtam Jenny-t, a legjobb barátnőm. Egyből az első csengésre felvette a telefont, amiért nagyon hálás voltam.
- Hali, Csajszi! Mizujság van? - kérdezte feldobottan.
- Jenny, tudunk valahol beszélni? Írtó nagy hülyeséget csináltam! - mondtam, mire Bear felkapta a fejét a szőnyegről, oldalra fordította és ugatott egy kisebbet. Nagyszerű, már a kutyám is hülyének néz! 
- Persze, maximum öt perc és ott vagyok nálatok, elmegyünk sétálni és elmeséled mit csináltál! Okés?
- Igen! Szia! - miután letettem, kicsit megnyugodtam. Reméltem hogy ha kiöntöm valakinek a szívem akkor jobban leszek, és elmúlik ez az önmarcangolósdi.
Jenny, mint mindig, időben érkezett. Kocsija ajtaját ráérősen csukta be, majd odacsöszögött hozzám a sarujában.
- Mehetünk? - kérdezte, amjd bólintottam, ő meg megragadta a karom, hogy induljunk.
- Szóval mi a pálya? - tette fel a rettegett kérdést, nagy levegőt vettem, majd nekiálltam.
- Tudod, hogy elmentem egy francia tanárhoz, és egy szemüveges törpére számítottam, de helyette egy iszonyú sexi srác fogadott. Az egész óra alatt bunkózott, meg idegeskedett, majd óra végén megcsókolt és én visszacsókoltam. Esküszöm neked, hogy ez volt a világ legjobb csókja és...- áradoztam neki.
- Na, várjál egy kicsit!! - emelte fel a kezét - Tehát csókolóztál a tanároddal? - nézett rám kidülledő szemekkel.
- Igen! - ismertem be, miközben a talajtra néztem és rugdostam a köveket.
- És jó volt? - kérdezte halkan.
- De még mennyire! Jaj, Jenny ez a baj! Nagyon jó volt! És nem bántam meg, sőt még jobban szeretném!
- Te aztán benne vagy a bajban! - nézett rám.
- Mit tegyek? - kezemmel már az orrom masszíroztam.
- El kell felejtened! Még mielőtt Ben rájön! Mi lenne ha megtudná, hogy a tanároddal smárolsz? Hm?? Ezt felejtsd el! - magyarázott és a kezével mutogatott a levegőbe.
- Nem megy! - ismertem be.
- Tudom mi kell neked! Holnap elmegyünk szórakozni! Iszunk egyet és hozod Ben-t is! - örvendezett.
- Én nem iszok! - mondtam.
- Jó akkor te nem iszol és jól érezzük magunkat - mondta tovább a magáét.
- És te sem fogsz mert másnap versenyünk lesz, ahová nem jöhetsz fel másnaposan! - mondtam neki. Mióta középiskolás vagyok, pompon lányként versenyzünk különféle versenyeken. Mindenki azt hiszi, hogy a pompon lányok csak riszálják a csípőjüket, pedig ez nem igaz. Jó kondícióba kell lenni, és szinte minden nap edzeni. És a sok atlétikai mozdulat begyakorlása is rendkívül megerőltető...
- Rendben! Józanok leszünk! De jól fogjuk magunkat érezni, és elfelejted a sexy herceget!
- Muszáj állandóan emlegetned? Így nehéz lesz! - állítottam le. Már igyekeztünk vissza hozzám, mert nemsokára kezdődik az esti edzés, és nem lenne jó lekésni!
- Ben-nek elmondod?
- Nem! Bármennyire szeretem, de ezt nem mondom el neki. Akkor vége lenne mindennek, és ezt nem akarom. Egyszer fordult elő, és többé soha!

Az edzés végénél már világomat nem tudtam, csak arra vágytam, hogy belefeküdjek a pihe-puha ágyamba.
Elköszöntem a srácoktól is beültem az autómba és hazáig hajtottam. A bűntudatom cseppet sem csökkent, sőt amikor Ben benézett a próbára, azt hittem, hogy sírva fakadok. Alig bírtam a szemébe nézni, mert ahogy ránéztem, újraéltem a pillanatot mikor Ian és az én ajkam találkozott.
Erősen becsaptam a bejárati ajtót, melynek hatására Bear megindult le a lépcsőn. Ahelyett, hogy felugrott volna rám, megállt előttem és megdöntötte a fejét. Mi a baja ennek a kutyának?
- Kicsim, te vagy az? - nézett ki anya a konyhából. Arca lisztes volt, így jobbnak láttam, ha nem megyek be a helyiségbe.
- De, megyek lefekszem aludni, mert összeesek! Jóéjt! - intett egyet, én meg elindultam fel az én kis medvémmel.

Másnap este felvettem az egyik sötét nadrágom, egy "Bocsánat a franciámért" feliratú pólót, és egy tornacipőt. Szememre épp csak húztam egy kis spirált, és tust, hajam kiengedtem, így az egyenes fürtök keretbe foglalták az arcom. Ben megdicsért, hogy jól nézek ki a szerelésemben.  Észvesztően nézett ki a farmerjában és a fekete pólójában. Óvatosan megcsókoltam, majd mondtam, hogy induljunk még mielőtt meggondolom magam. Felvettem egy farmer kabátot és kiléptünk a kapunk. A kocsácsoltvas kerítés nagyot zengett, mikor becsuktuk, aminek hallatán Bear egyből az ablakba termett és szomorúan nézett ránk. Nagy levegőt vettem és beültem az autóba. Nem mertem ránézni, mert féltem, hogy a tekintetemből rájön mindenre, és abba belehalnék. Elég rég óta együtt vagyunk, és szörnyű lenne, ha az én idiótaságom elrontaná mindezt. Megfogadtam magamnak, hogy nem hagyom elrontani ezt az estét.
- Nem is meséltél még a francia óráról! - kezdett bele. Próbáltam, nem érdekes fejet vágni, de az eredmény szerint nem sikerült valami jól.
- Mi az? - nézett rám, ahelyett, hogy az utat nézte volna.
- Semmi! Nézd az utat! - szólítottam fel - Hát jó volt az óra - hazudtam.
- Ennyi? Jó volt? - vonta fel a szemöldökét.
- Tömören ennyi - az ölembe tettem a kezem, ami már erősen izzadt.
- És mit csináltatok? - arcomat pír öntötte el. Na, ebből magyarázd ki magad, kislány! 
- Hát, sok volt a feladat - nyögtem ki végül.
- Hát igen, aki emelt fokúra megy, annak mindent tudni a kell! - arcán kisebb mosoly terült el - Szóval nem kedveled a csajt? - nézett rám, míg az egyik keze a rádiót nyomkodta.
- Srác! - mondtam zavartan. Hihetetlen, hogy azt hitte lány...
- Igen? - szemöldökét viccesen összehúzta, belőlem pedig kirobbant a nevetés. Ben leállította a motort, és pedig kiszálltam a járműből. Mikor becsuktam az ajtót, Ben mellém jött, és nekidőlt az ajtónak.
- Látom, hogy valami baj van. Nem akarom erőltetni, majd elmondod, ha készen állsz rá. De szeretném ha jól éreznéd ma este, így kapcsold ki az agyad, és szórakozz! Rendben? -  ahogy belenéztem azokba a gyönyörű szemekbe, nem tudtam mást csinálni, csak bólintani. Ismét megcsókolt, de viszonozni már egyáltalán nem esett nehezemre. Kézen fogott majd besétáltunk a zsúfolt szórakozó helyre. A zene ezerrel dübörgött a fülembe, és emberek tömege táncolt, mintha az életük múlna rajta. Megkerestük a Jenny által foglalt asztalunkat, majd köszönés után leültünk és rendeltünk. Mivel én nem iszok egy kólát kértem, ahogy mindenki más is. Este tíz volt, ami azt jelentette, hogy már csak egy fél óráig volt karaoke, ezért előre figyelmeztettem Jenny-t, hogy álljon le.
- Jenny, mondd, hogy nem neveztél be a karaoke-ra! - néztem rá dühösen. Ismertem, így tudtam, hogy megtette. Huncut arcot vágott, nekem meg kedvem lett volna az egész asztalt ráborítani - Jenn mért csináltad? Hmm? - kérdésemre csak egy vállrángatással válaszolt, majd indult volna táncolni, de megállítottam, és félrehívtam, hogy Ben ne halljon semmit.
- Figyelj, Jenny! mádlak meg minden, de ezt nem kellett volna. Ma este nincs kedven ehhez az egészhez. Semmi másra nem vágyok, csak, hogy hazamehessek már innen. Szóval kérlek szépen, mondd vissza! - kellett neki idő, mire felfogta a hallottakat, majd bólintott és elment. Kifújtam a levegőt, ma este sokadjára is, és megkerestem a barátomat.
- Hé, Szépfiú! Nem akarsz jönni táncolni? - ültem az ölébe. Szeme egyből felcsillant, ahogy mosolyogni kezdtem.
- Hát attól függ ki a partner. Tudod én csak azokkal megyek táncolni, akik nagyon rossz kislányok! - mosolygott sunyin. Bingó!! Én voltam ma a legrosszabb!
- Nem ismerek magamnál rosszabbat! - vigyorogtam.
- Akkor menjünk! - adta meg magát és elindultunk a tömeg felé. Testem a zene ritmusára mozgattam, és egy idő után nagyon jól éreztem magam. Sajnos az asztalunkat elfoglalták, így a bárpulthoz ültünk le. Egy szerentsétlen fiú felment a színpadra és énekelni kezdett, de sehogy sem ment neki. Jót kuncogtunk rajta, ahogy próbálja a mikrofont és annak álványát úgy mozgatni, mint egy rocksztár, de ehelyett, csak azt érte el, hogy kinevették, majd lezavarták a színpadról. Az óra fél tizenegyet ütött, és Ben észrevette pár haverját, így elment köszönni nekik. Én és Jenny még mindig az előző előadón nevettünk, még a többiek várták, hogy a zenekar elkezdjen játszani. Rendeltem egy újabb kólát és mikor balra néztem, megláttam azt, amit soha nem akartam. Az ajtón Ian és a barátnője léptek be. A lány egy rövid ruciban; még Ian farmerben és szürke pólóban tündököl. Egy pillanat múlva elkaptam a fejem és összeszorítottam a szemem.
- Neked meg mi bajod? - kérdezte Jenny.
- Lassan fordítsd a fejed balra. Ott áll egy srác egy csajjal. A srác szürke felsőt és sötét nadrágot visel, a lány meg abban a rózsaszín rettenetben. Látod? Na a srác a tanárom.
- Te Jóságos.... - akadt el a szava - Jól mondtad, iszonyú sexy.
- Jaj, fordulj már vissza! - de a barátnőm még mindig Ian-éket stírölte. Én meg néztem, ahogy a zenekar feljön a színpadra.
- Erre nézett a tanárod! - ujjongott.
- Mondtam, hogy fordulj vissza! - förmedtem rá. Még egyszer rájuk nézett majd fordult egyet a székén, és az énekes srácot nézegette.
- Na, Liz! Táncolsz velem? - jött vissza hozzánk Ben.
- Aha! - megfogta a kezem és maga után húzott. A fejembe még mindig ezer dolog zengett. Első helyen állt Ian, utánna az, hogy milyen jól néz ki a barátnője, és én még csak a nyomába sem érhetnék...
Ben a derekamra kulcsolta a kezét, még én a nyakába csimpaszkodtam, és a lassú zenére mozogtunk.
- Tudod, igazad volt - suttogtam a fülébe - Tényleg van valami bajom. Eléggé stresszes vagyok a holnapi versenytől. Félek, hogy ha nem nyerünk, akkor az egész négy éves munkám elveszik. Hisz ez az utolsó évünk. Jövőre már nem tudok visszajönni, és elbánni az ellenfelekkel. Csak ez az év van - a vállára hajtottam a fejem.
- Nyugodj meg. Nyerni fogtok. Nincs nálatok jobb. És felesleges így érezned, mert mindenki tudja a suliban, hogy bármi lesz az eredmény, igen is ti vagytok a legjobbak - imádtam azért, hogy így megtud nyugtatni.
- Ígéred? - kérdeztem tőle, miközben felvettem a fejem a válláról és a szemébe néztem.
- Igérem! - mosolyodott el, majd a dal végén megcsókolt.
- Gyere, keressük meg az elmebajos barátnődet - húzott ki a tömegből. Igaza van. Jenny elmebajos. De Még mennyire....
- Épp titeket kerestelek! - nézett ránk Jen. Ugyanott ült, ahol eddig, így nem nagyon forgathatta fel értünk a világot. Csak már nem egyedül... A bal oldalán Ian és a csinibaba. Arcom lefagyott, azt hittem menten összeesek. Kérlek, Istenem! Mondd, hogy ez nem igaz!!
- Elizabeth? - vonta fel az egyik szemöldökét Ian.
- Ian? - romlott el a hangulatom.
- Ti ismeritek egymást? - mutogatott ránk a barátnője.
- Ian, a tanárom - lettem halkabb. Ben hirtelen felfigyelt az eseményekre, és a kezét erősebben kulcsolta a kezemre.
-Hát örülök, hogy megismertelek, July vagyok; Ian barátnője - kiszabadítottam a barátom kezei közül a karom, majd kezet fogtam a lánnyal. A szemem sarkából láttam, hogy Ian még mindig nincs képben, hogy mi is történik körülötte.
- Én Ben vagyok, Eliz barátja - mutatkozott be Ben. Nem nekem kellett volna bemutatnom? Mért nem bír magával?
Még Ian és Ben erőteljes kéz fogásukat néztem, rájöttem, hogy ez az este rosszabb már nem lehet...
- Csatlakoztok hozzánk? - kérdezte July.
- Persze, hogy csatlakoznak, hisz mi mást tennének? - mondta Ian. Beletörődve a helyzetbe leültem a pulthoz, majd arra eszméltem, hogy July-val beszélgetek, és nem vagyok tőle rosszul. Ben meg Ian jókedvűen nevettek egymással, el is feledve az az előbbi erőviszonyok felmérését. Jen meg eltűnt valahova, így már egy ideje nem láttuk.
- És mióta vagytok együtt? - kérdezte July.
- Nyáron volt másfél éve. Ti? - válaszoltam.
- Lassan két éve - nézett a poharára. Látszólag nosztalgiázott, én pedig a világért sem akartam volna megzavarni. Csendben ültünk egymás mellett, mikor Jen sikítozva odajött hozzánk.
- July gyere mutatok valamit! - majd lerántva őt a székről elrohantak. Volt egy olyan érzésem, hogy nem egy pohár alkohol volt benne. Csak én és Ian maradtunk, amit furcsálltam, hiszen a barátom még fél perccel ezelőtt itt ült.
- Hova tűnt Ben? - húztam össze a szemöldököm.
- Kiment telefonálni utána meg megkeresi a lányokat - mondta, majd egy székkel közelebb jött.
- Klassz! - mondtam lehangoltam. Na, most egyedül vagyok az ordibáló tanárommal!!
- Mondtam már, hogy tetszik a felsőd? - mondta csibészes mosollyal. Lenéztem arra, és a felirat láttán megértettem. Fintort vágva összébb húztam magamon a farmer dzsekim. Ian látszólag nagyon élvezte a helyzetet, mert folyton mosolygott.
- Kedves lány! - mondtam July-ra értve.
- Igen, az! - nézett hátra, ahol Ben már maga előtt vezette Jen-t ki a tömegből.
- Mennünk kéne! - mondta Ben - Nem teljesen józan a csaj! - mutatott a barátnőmre, akit már fogott Ben, hogy el ne essen.
- Igen, holnap fontos nap! - mutogatott Jen.
- Milyen fontos nap? - ért hozzánk July is.
- Holnap lesz a pompon bajnokság selejtezője, és az én jó barátnőm vezetésével - ölelt át a fél kezével Jen - megnyerjük még az országost is! - gondolatban behúztam egyet a barátnőmnek, aki úgy döntött miután kitálalt mindent elalszik. átadtam Ben-nek majd szembenéztem az igazsággal.
- Pompon lány vagy? - húzta össze a szemét Ian.
- Igen! - mondtam lassan.
- Elmegyünk Ian? Olyan jó lenne! Mindig is megakartam az ilyent nézni! - nyávogott Ian-nak July.
- Rendben, legyen! - adta be a derekát a tanárom. NE!!! Mi rosszat csináltam? Ez mondjuk rossz kérdés! Ahh, muszáj jönniük?? Amint józan lesz a Jen megölöm!

01. Ez nem velem történik...

Hi!
Itt vagyok az első résszel! Köszönöm a 4 feliratkozót, és a komit Lana-nak!
A részek nem tudom, hogy milyen rendszerességgel jönnek, de igyekszem.
Kellemes olvasást!
Xoxo, Katherine

Nyugodtan pakoltam bele a vászon táskámba a franci felszerelésem. Kicsit féltem attól, hogy valami szemüveges francia őrült lesz a tanárom. Persze nem azt mondom, hogy bajom van a szemüvegesekkel, hiszen nekem is kontaklencsém van, csak egy olyan tanárt szeretnék, aki megtud tanítani arra, amit még nem tudok.
A nyelv tanáromról nem tudok semmit, mert anyu intézte, csak annyit, hogy egyetemista. De hány egyetemista srác van Londonban? Kb. 1000.
Lesiettem a lépcsőn, közben a rózsaszín szoknyámat igazgattam. Anya kocsi kulccsal a kezében várt. Ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen, és meg belementem, mert ez örömet okoz neki.
Beültünk az autóba, s elindultunk. A tükörbe hajolva kötöttem fel a szőke hajam. Nem szerettem ha az arcomba lóg, mert csak elvonja a figyelmem.
- Nem is vagy ideges? - érdeklődött felvont szemöldökkel, az édesanyám.
- Nem! Igazából, nyugodt vagyok, hisz egy szemüveges zseni miatt nem aggódom! - magyaráztam, amitől még jobban felvonta a szemöldökét.
- Szemüveges zseni? Kicsim, ez a való világ és nem a Harry Potter. Ian, nem szemüveges, nagyon kedves egy fiú.
- Szóval már össze is haverkodtatok?
- Tudod, hogy ő Rose fia. És ha megismered rájössz, hogy mekkorát tévedsz vele kapcsolatban. Nagyon okos fiatal ember. Ő is az Oxfordra jár, ahova felvételezel.
- Szuper! - mondtam lehangoltan - Anya, merre mész? Tudtommal Rose nem erre lakik.
- Iannak saját háza van, nem soká odaérünk! - na ez nagyon jó! Egy saját házú zseni.

Öt perc utazás után csak ugyan odaértünk. Elég zöld környéknek tűnt; a házak szépek, rendezettek.
Leparkolt anya egy nagy ház előtt. Kert, virágok, emeletes ház...
Mindketten kiszálltunk, én pedig kedvetlenül mentem utána. A tanárom kijött a házából és kinyitotta a kaput. Majd összeestem mikor megláttam. Anya azt kihagyta a beszámolójából, hogy a francia zseni igen jól néz ki. Iannak gyönyörű kék szeme, és barna haja volt. Nem csoda, hogy van barátnője. Igyekeztem minél kevesebbet rá nézni, hiszen barátom van, ám nem nagyon sikerült...
Ian először összehúzott szemöldökkel nézett rám, de aztán kényszerített mosolyra húzta ajkait.
- Ian, ő a lányom, Elizabeth. Ely ő Ian! - kezet fogtunk. Érintése áram ütésként rázott meg. Hamar elkaptuk a kezünket, és igyekeztünk ezt a kínos pillanatot elfelejteni, hisz nem csak ketten voltunk...
- Most már mennem kell, van egy kis dolgom még a korházba, de két óra hossza múlva itt leszek érted.
- Anyu hazatalálok! - mondtam és ez a beszélgetés kezdett kínos lenni.
- Tudom Kincsem, de épp akkor végzek, akkor már mindegy, hogy elviszlek! Legközelebb jöhetsz egyedül! - majd intett, és beült az autóba.

Mikor anya elment, Ian bevezetett a házba,  majd intett, hogy kövessem.
A ház belülről még gyönyörűbb volt. Hatalmas előszoba, faragott székek, asztal, drága festmények. Minden annyira drága és gyönyörű volt. Féltem bármihez is hozzá érni, nehogy kárt tegyek benne. Idegesen topogtam a kövön Ian után. Az illata egyszerűen megbolondított. Képzeletbe arcon csaptam magam. Nem szabad ilyeneket gondolnom, barátom van. Igen, Ben. Hát ő minden szempontból az ellentéte volt Ian-nek. Szőke haja volt, és közel sem volt francia zseni.
Ian megállt a lépcső előtt, majd megvárta még utol érem. Elkezett felsétálni a lépcsőn, én pedig követtem, és közben a szoknyámat huzigáltam lejjebb. A lépcső tetején egy újabb szint volt, és minden fal világos mogyoró színre volt festve. Arrébb állt a lépcsőn, hogy feltudjak jönni, majd megindult egy faajtó elé.
Óvatosan kinyitotta az ajtót, majd bevezetett a szobájába. A világos csoki barna szín összhangba volt a éger bútorokkal. Az ajtóval szemben egy ablak volt, mi előtt egy igen nagy íróasztal sorakozott. Jobb oldalt egy kék ágytakaróval letakart bútor volt. A kétszemélyes ágy a szoba 1/3-át elfoglalta. Oldalt sok polc, kép és elektronikai berenezés volt.
- Szóval mivel kezdjük? - egy szék felé bökött, hogy foglaljak helyet - Nyelvtan, szókincs fejlesztés, vagy egyből a felsőfokú vizsga feladataira koncentráljunk? - gyönyörű kék szemét rám elmelte, én meg igyekeztem
nem elpirulni.
- Hát nekem mindegy, hogy mit csinálunk! - de amint kimondtam, rájöttem, hogy hülye vagyok. Bármit csinálni? Mi van ha félre érti? ÁÁ.
- Mivel van két óra hosszánk az lesz a legjobb, ha nekiállunk az első kettőnek, otthon pedig átnézed a vizsga feladatokat! - bólintottam, miközben elővetem a füzetem és a tollam. Felállt és az egyik szekrényhez ment, majd visszajött egy szürke tankönyvvel. Felismertem, mert nekem is volt olyanom. Bár még nem volt alkalmam belenézni, de a borítóját jól ismertem.
Kinyitotta a könyvet, és lapozgatni kezdett. Rábökött egy oldalra.
- Akkor nézzük az igeidőket először! Itt van pár ige, alakítsd át azokat a megadott idő szerint! - bólintottam, majd kattintottam a tollon egyet egyet. Elkezdtem írni az igéket. Mire végeztem egy fél oldal betelt. Gyorsan átfutotta rajta a szemét, de rám nem nézett. Arca kiismerhetettlen volt. Lehajtottam a fejem még ő tovább lapozott.
- Mivel ez egy egyszerű gyerek munka volt, keresek neked egy nehezebbet! - csak lapozott, lapozott és lapozott. Aztán véget ért a könyv. Láttam rajta, hogy próbál türelmes lenni, de mikor visszafordította a könyvet, az igen nagy hangot adott ki. Összerezzentem, majd a kezem az ölembe ejtettem, mikor durván kihúzta a füzetemet alóla. Körmölni kezdett, és nem állt meg csak a harmadik oldal után.
- Csináld meg! A feladat annyi, hogy döntsd el, hogy folyamatos vagy egyszerű múltról van szó, és az alapján egészítsd ki a mondatokat! - hangja mélyebb volt mint szokott. Odahúztam magam a füzetemhez, és írni kezdtem. A feladat nem volt nehéz, de a mondatok szerkezeti felépítése, és az idegen szavak megnehezítették a munkám. A kezem kezdett fáradni a két oldal után, és annyira koncentráltam, hogy szinte a füzetben volt a fejem. Nem szerettem ha néznek gondolkodás közben, bár itt ez elkerülhetetlen volt.
Az összekötött hajam előre szökött, majd a állam kezdte el csikizni. Bal kezemmel felnyúltam és a copf-ot megfogva hátraraktam. Mikor a kezem visszatért az ölembe, láttam, hogy Ian asztalon lévő keze ökölbe volt szorítva, és ujjai szinte fehérek voltak. Oké, talán ezt nem kellene többször csinálnom!
Végeztem a feladattal, ám sajnálatosan láttam, hogy még csak az óra fele telt el. Ian csak bámulta a sorokat, és nem szólt semmit. Megmozdulni is csak lapozásnál mozdult.
Mikor felnézett szeme szikrákat lőtt. Kezdtem félni tőle. Dühösen nézett rám, én pedig igyekeztem nem a szemébe nézni.
- Tökéletes! - fogai között mondta ki eme szavakat, mintha attól félne, hogy ha kinyitja a száját nem tudja majd kontrolálni a dühét.
Igazából fogalmam sem volt róla, hogy mivel érdemeltem ki a haragját. Hisz az órákat elvállalta, anyuval jóban van.
Aprót bólintottam, majd egy picit hátrébb görgettem a széket.
- A maradék időben írj egy fogalmazást!
- Miről? - kérdeztem. Csak ne valami irtó ciki témát, kérlek!
- A nyaradról - felelte.
- De hisz a nyárnak már egy hónapja vége! - mondtam.
- És talán már nem emlékszel rá? A szőke haj zuhatag mögött talán egy fekete lyuk van, ami miatt nem emlékszel semmire? - a szavai elég hangosak voltak ahhoz, hogy normális beszélgetésnek tituláljam.
- Nem! Emlékszem rá! - mondtam, majd írni kezdtem. Tíz perc múlva elegem lett a bámulásából, amit szóvá is tettem.
- Muszáj bámulnod? Nagyon zavaró! - mondtam neki, és egy kicsit oldalra döntöttem a fejem.
- Azt hiszed, hogy a nyelv vizsgán nem fognak? - kérdezte, és ekkor jöttem rá, hogy hiába is veszekednék, mindig az övé lenne az utolsó szó. Sóhajtva visszafordultam és felelevenítettem a nyaram. Egy meleg hónap Californiában, kettő hét Francia országban és a maradék idő itthon a barátokkal és anyával.
Oly jó lett volna még visszamenni az időben és öröknek tűnő pillanatokat átélni Amerikába.
Ám közeleg a vizsga időpontja és nem szabad meghátrálni. Ian felállt a székéből és idegesen járkálni kezdett. Komolyan, mitől ideges? Nem kellett sok perc, visszatért és ismét oldalról nézte a munkálataimat.
Munkám abbahagytam mikor idegesen felpattant, és ordibálni kezdett.
- Ezt nem hiszem el! Hogy lehet valaki ennyire béna? - nagy szemekkel néztem rá - A legnehezebb feladatot is hibátlanul megcsinálod, de nem tudsz leírni egy nyamvadt szót helyesen?! Mégis mekkora zseninek kell ehhez lenni? S-O-R-T-I-R!!! Hidd el nem nehéz leírni. Erre te mit írsz? Sortit? Komolyan?
Tudod az ilyen apró hibák miatt nem lesz meg a felsőfokúd! Mert sietsz és nem koncentrálsz!! - még mindig ordított. Fejem lehajtottam, és úgy nézhettünk ki mint egy kölyökkutya és egy ordibáló, de sexi gazda.
Kellett neki pár perc mire abbahagyta, majd mondta, hogy 15 percem van befejezni, és kezdjek neki!
Kezdett nagyon elegem lenni ebből az egészből. Ezért elkezd ordítani? Rose fia önkontroll problémákkal küzd!
Idő előtt kettő perccel elégedettem dőltem hátra. Felvont szemöldökkel nézett rám, majd elém tolt egy igen vastag papír stócot és közölte, hogy szerdára legyen kész. Végül is ma csak hétfő van...
Válaszra nyitottam a számat ám egy autó megállt a kapu előtt. Anya időben jött. Összeszedtem a cuccom, majd megköszöntem az órát, és elindultam le a lépcsőn. Szorosan a nyomomba jött. Az utolsó lépcsőfokot is elhagytam, mikor egy kezet éreztem meg a csuklómon.
Hátrafordultam, de másra nem volt időm, ugyanis Ian a falnak nyomott, és megcsókolt. Ajkait az enyémeknek nyomta, és a szám magától mozdult. Az agyam kiabálta, hogy ne tegyem, de már késő volt. Oly mohón  mégis érzékien csókolt, hogy minden tagom beleremegett. Egyik kezét a derekamra rakta még a másikat az állam alá tette. Csókunkat a duda hangja szakította meg. Gyorsan elváltunk egymástól, majd siettem a kijárat felé. Rendbe raktam magam, nehogy bármi is kitudódjon. Köszöntem és pár másodperc múlva már az autóban ültem.
Ajkaim a csókoktól még mindig bizseregtek. És az utcát elhagyva rájötem, hogy megcsaltam a barátomat, és igen közel álltam ahhoz, hogy beleszeressek másba...

00. - Bemutatkozás

Sziasztok!
Ez egy új történet lesz, és teljes egészében kitalált, és semmi valós nem lesz benne.
A blog egy lányról, Elizabeth-ről fog szólni, aki kiválló tanuló és a pom-pom csapat kapitánya. Emelt szintű francia nyelvvizsgát fog tenni februárban. Egyedül él az anyukájával, aki beíratja egy egyetemista sráchoz, hogy készítse fel a nyelvvizsgára. Nem igazán kedvelik egymást, és az első óra kiabálásokkal, leszidásokkal teli lesz. Ám az óra végén a lányt megcsókolja a fiú.
Ám mindkettőjüknek párja van.
De mit lehet tenni, ha vonzódnak egymáshoz? Otthagyják a párjukat, hogy együtt legyenek? Vagy elfelejtik egymást, és úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna?
Ha érdekel a történet komizz, íratkozz fel, vagy csak pipálj!

Xoxo, Kath.